Kirarin Revolution | Első magyar rajongói oldal
ÜDVÖZLÜNK

Üdvözlünk a kawaii-kirari.gp-n. Oldalunk a Kirarin Revolution című animével foglalkozik. Magyarországon a miénk volt az első, ezzel az animével - és mangával - foglalkozó oldal. Szépen indultunk, ám később különböző okok miatt az oldal fejlesztése leállt. Voltunk több tárhelyen is, de záráskor úgy döntöttünk, hogy vissza tesszük ide, az eredeti tárhelyre. A tartalmat nem vesszük le, amit eddig megcsináltunk, az már itt marad, habár nagyon sok anyagunk elveszett. Persze ez nem zárja ki azt, hogy néha-néha nem kerül fel egy-egy cikk. Kellemes böngészést kívánunk: Clau-chan & E

 

FŐOLDAL BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ

 

 
CLAU OLDALAI

Ha van kedvetek nézzetek be a többi általunk szerkesztett oldalakra is. Az anime kedveleőinek tartogatunk még két másik oldalt is, az egyik az InuYashával foglalkozik, a másik pedig Clau-chan többi kedvenc animéjével. A varázslatok szerelmesei bepillanthatnak Harry Potter világába vagy átélhetik a Bűbájos boszorkák kalandjait. Végül pedig a kreatívabbak benézhetnek E oldalára - igaz most váltott erre a témára, így nem sok még a látni való - ahol könyvekről, filekről, stb. találhattok infókat. :]

 
MENÜ

Itt találjátok a tartalmat: az animéről, mangáról. Oldalról, szerkesztőkről... Az extrák, a média és a fan club is itt kapott helyet.

 
CSERÉK

Leginkább olyan oldalak kerülnek ki ide, amelyeket gyakran látogatunk. Ennek ellenére nyudogtan kérhetsz cserét, ám felhívjuk a figyelmed, hogy mi döntünk, tehát, ha nem fogadjuk el, akkor ne sértődj meg. Cserét csak, és kizárólag [itt] kérj, máshol nem is reagálunk rá.

 
CHAT

A chat-et beszélgetésre használjátok. Ne veszekedjetek, ne káromkodjatok, ne hírdessetek (erre a célra van fenntartva egy reklámkönyv)! Az oldalt ketten szerkesztjük - csak úgy mondom, az újaknak - és nevünk is van ám! Clau-chan és E - nem pedig kedves szerkesztők... Kellmes cseverészést!

 
LÁTOGATÓK
Indulás: 2010-05-26
 
FRISSEK & HÍREK

BOLDOG KARÁCSONYT MINDENKINEK!

2011.12.24. 12:09, E & Clau-chan

Sziasztok!
Ezúton szeretnénk minden kedves látogatónknak kellemes karácsonyi ünnepeket, és sikerekben gazdag boldog újévet kívánni! Valamint szeretnénk megköszönni azt is, hogy az elműlt másfél évben, hiába volt egy kisebb szünet, még így is több, mint 12000 látogatóval büszkélkedhetünk. Reméljük a 2012-es évben is ennyien jöttök majd.

Frissekkel is hamarosan szolgálunk, várható:

  • minnél hamarabb szeretnénk feltölteni a részeket, hogy meg tudjátok itt nézni online
  • belekezdünk újra a manga fordításba
  • visszatesszük a letöltéseket, a galériát, és az ikonbázist
  • rengeteg új cikk
  • extrák bővítése
 

Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel,a legkedvezõbb áron és ingyenes konzultáció,a csillagjövõ oldalon. Katt!    *****    ~~~~ SOS ~ KÉRLEK, KÖVESD BE EZT A PROFILT, DIPLOMAMUNKÁMHOZ SZÜKSÉGES! DOBJ OTT EGY ÜZIT, ÉS VISSZAKÖVETLEK! ~ SOS ~~~~    *****    Rendelj részletes születési horoszkópot,3 éves ajándék elõrejelzéssel. Várlak szeretettel az oldalamon, kattints ide!!!!    *****    3D VIRTUÁLIS VILÁG!REGISZTRÁLJ TÖLSD LE A JÁTÉKOT ÉS ISMERKEDJ VILÁG SZERTE ÚJ EMBEREKKE!CLICKELJ A REGISZTÁLÁSHOZ!!!    *****    Vonatozzunk együtt a gyereknapon! Robogjatok Budapesten vagy Balatonfenyvesen, vagy készítsetek kisvonatot a Mesetárban!    *****    Filmes hírek és kritikák lelõhelye. ÚJ oldal, ami filmekkel és színészekkel foglalkozik. Nézz be most és máskor is!    *****    Az egyetlen magyar forrás a BOSSZÚÁLLÓK univerzumáról | Az egyetlen magyar forrás a BOSSZÚÁLLÓK univerzumáról    *****    HAMAROSAN - DOVE CAMERON RAJONGÓI OLDAL - HAMAROSAN - DOVE CAMERON RAJONGÓI OLDAL - HAMAROSAN - DOVE CAMERON    *****    KÖNYVAJÁNLÓK - ha nem tudod mit olvass, itt találhatsz hozzá inspirációt - BOOKISLAND    *****    Loki rajongók! Fan Fiction és egyéb történetek! Gyere és olvass nálam kedvedre! Ha tetszik, claim loyalty to me! (Loki)    *****    Ayang - Avagy milyen is a világ az én szememmel    *****    LÉGY A MAGAD ASZTROLÓGUSA és segíts másoknak is az asztrológia tanaival!    *****    Társszerkesztõket keresek a dakotajohnson.tk újranyitásához.Ha érdekel és szeretnél jelentkezni kattints a részletekért!    *****    Április 22. a Föld napja! Az ünnep alkalmából cifraszûrös juhászlegény vár benneteket a Mesetárban! Nézzetek be hozzánk!    *****    Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel, a legkedvezõbb áron és teljesen ingyenes konzultáció, idõkorlát nélkül!    *****    Egy jégkorong-rajongó lelkészgyakornok lány blogja - ha van kedved, nézz be, szeretettel látlak :) Gréti    *****    Minden Kedves látogatómat szeretettel várom Asztrológia oldalamon, ahol az oktatás INGYENES, az elemzés BECSÜLET-KASSZÁS    *****    Ayang Avagy milye is a világ az én szememmel    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    BOOKISLAND -> A könyvek birodalma elvezet a képzeletünk világába! <- BOOKISLAND