Kirarin Revolution | Első magyar rajongói oldal
ÜDVÖZLÜNK

Üdvözlünk a kawaii-kirari.gp-n. Oldalunk a Kirarin Revolution című animével foglalkozik. Magyarországon a miénk volt az első, ezzel az animével - és mangával - foglalkozó oldal. Szépen indultunk, ám később különböző okok miatt az oldal fejlesztése leállt. Voltunk több tárhelyen is, de záráskor úgy döntöttünk, hogy vissza tesszük ide, az eredeti tárhelyre. A tartalmat nem vesszük le, amit eddig megcsináltunk, az már itt marad, habár nagyon sok anyagunk elveszett. Persze ez nem zárja ki azt, hogy néha-néha nem kerül fel egy-egy cikk. Kellemes böngészést kívánunk: Clau-chan & E

 

FŐOLDAL BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ

 

 
CLAU OLDALAI

Ha van kedvetek nézzetek be a többi általunk szerkesztett oldalakra is. Az anime kedveleőinek tartogatunk még két másik oldalt is, az egyik az InuYashával foglalkozik, a másik pedig Clau-chan többi kedvenc animéjével. A varázslatok szerelmesei bepillanthatnak Harry Potter világába vagy átélhetik a Bűbájos boszorkák kalandjait. Végül pedig a kreatívabbak benézhetnek E oldalára - igaz most váltott erre a témára, így nem sok még a látni való - ahol könyvekről, filekről, stb. találhattok infókat. :]

 
MENÜ

Itt találjátok a tartalmat: az animéről, mangáról. Oldalról, szerkesztőkről... Az extrák, a média és a fan club is itt kapott helyet.

 
CSERÉK

Leginkább olyan oldalak kerülnek ki ide, amelyeket gyakran látogatunk. Ennek ellenére nyudogtan kérhetsz cserét, ám felhívjuk a figyelmed, hogy mi döntünk, tehát, ha nem fogadjuk el, akkor ne sértődj meg. Cserét csak, és kizárólag [itt] kérj, máshol nem is reagálunk rá.

 
CHAT

A chat-et beszélgetésre használjátok. Ne veszekedjetek, ne káromkodjatok, ne hírdessetek (erre a célra van fenntartva egy reklámkönyv)! Az oldalt ketten szerkesztjük - csak úgy mondom, az újaknak - és nevünk is van ám! Clau-chan és E - nem pedig kedves szerkesztők... Kellmes cseverészést!

 
LÁTOGATÓK
Indulás: 2010-05-26
 
HÁZIÁLLATOK

 

Kisállatok

Az animében a fő történet szálon kívül fut egy másik szál is, ahol a szereplők kisállatai vannak középpontban. Majdnem minden karakterhez tartozik egy nagyon intelligens házikedvenc. Köztük is kialakultak barátságok, és van rivalizálás is. Ahogy több házikedvencet megismerünk, úgy fog bővülni ez a modul is. 

Kávé

Kávé Kirari cicája. Kirari 8 évesen kapta Kávét, a szomszédjától. Kávé ekkor még csak kiscica volt. Testvére, Öcsi, aki Arashihoz került. Kávé és Kirari nagyon jól megértik egymást. Kávé elvégezte a Macskavölgyi Egyetemet, és iskolaelső volt. Benne volt a Macskák újságában, azzal a szalagcímmel, hogy a legjobb énekes. Emellett nagyon jól tud angolul, és kiválóan ért a matekhoz is. Szereti a házimunkát, és jól tud varrni, valamint főzni is. Ha Kirarival valami történik, akkor ő egyből kitalál valami megoldást, és mindig otterem szeretett gazdája mellett. Kedvenc étele a halas süti, vagyis a Taiyaki. Ezek mellett nagyon szeret táncolni, főleg a Nyávogó táncot részesíti előnyben, és nagyon jó a harcművészetekben is, főleg a karatéban. 

TEKI

Teki Seiji kis teknősbékája. Seiji elmondása szerint neki ő a legjobb barátja. Teki nagyon szerethető és hűséges kisállat. Bár rettentően fél a magasban, tériszonyosnak is mondható. Nagyon jó barátágot köt Kirari macskájával, Kávéval. Seiji mindenhova magával hordja Tekit, és sokszor kikéri a véleményét is. Teki által ismerte meg Kirari Seijit, hiszen Kirari éppen Tekit mentette meg, amikor Seijibe botlott.  

MOKKA

Mokka Erina szolgalelkű buldog kutyája. Igazsás szerint nagyon hűséges, gazdája minden parancsát végrehajtja, már amikor sikerül neki. Például az elején Erina parancsát követve tönkretette Kirari tortáját a meghallgatáson. Mokka pontosan olyan, mint a gazdája. Tehát, ha Erina sír, akkor ő is sír, de ha Erina kárörvendően nevet, akkor ő is ugyanezt csinálja.

FŐNÖK

Őt nevezik a főnöknek a cégnél. Az új felfedezetteknek mindig ő választja ki, hogy mi legyen az első munkájuk. A főnök soha semmit nem tesz véletlenül. A SHIPS debütálásakor is ő választotta ki számukra az első munkát. Igazából nem lehet róla még sokat tudni, de annak ellenére, hogy Kávé egy macska, nagyon hamar összebarátkoztak egymással. 

ÖCSI

Öcsi Arashi kiscicája. Arashi 8 évesen kapta Öcsit Kiraritól. Kirari a szomszédjától kapta a kiscicákat, ahol nagyon sok cica született.  Amikor Kirari Kávét választotta, Arashi meglátta Öcsit, és csak ennyit mondott: "...akkor enyém lesz a  majomszerű...". Miután Arashi elköltözött, az új környezetében nem sikerült összebarátkoznia a gyerekekkel, és csak Öcsi maradt neki. Öcsi mindig végrehajtja Arashi utasításait. Ha pénzérmékről van szó, akkor Öcsi még a Szuper-Expressznél is gyorsabban tud mozogni, pedig igazából olyan lassú, mint egy lajhár. Érdekesség a névvel: ez a név kiegészíti a Naa-san-t, és így hangzik: "Yan". Tehát Nee-san és Nee-Yan [Kávé és Öcsi]. Amikor Arashi ezt a nevet adta a cicájának, Kirari meg is jegyzi, hogy ez milyen vicces név. 

MR. KÁVÉ

Subaru kiscicája. Amerikában találta, a New York-i Fifth Avenue-n a történet szerint úgy fél évvel azelőtt, hogy hazalátogatott a családjához Japánba. Amikor Subaru ránézett a kiscicára egyből Kávé jutott eszébe róla, és Kávéról nevezte el, így lett a cica neve Mr. Kávé. Mr. Kávé egy kicsit alacsonyabb Kávénál. Mr. Kávé imádja a pizzát. Subaru társává vált, és mindenben segíti gazdáját.

NARANCS ÉS KISKAKAS

Narancs és Kiskakas Fubuki kisállatai, akik nagyon jó neveltetést kaptak. Fubuki szerint mindketten kiváló ősöktől származnak, és ők ketten Fubuki legjobb barátai. Narancs egy nagyon arrogáns és rendkívül intelligens macska. Kedvenc időtöltése, hogy mások ellen apróbb csínyeket kövessen el. Öcsihez is odadob egy banánhéjat, amitől Öcsi elesik, és megüti magát. Ám később kiderül majd, hogy Narancs valójában Kávé és Öcsi bátyja. Kiskakast Fubuki kedvtelésből tartja. Kiskakas nagyon erős, Fubuki szerint ő a világon a legerősebb csibe. Narancs és Kiskakas is redkívül okos, ugyanis ha kell, akkor telefonálni is tudnak, és szavazni is Fubukira, ha éppen Kirari ellen küzd.

CATHERINE

Catherine Higashiyama állata. Az elnökasszony kedvtelésből tartja. Catherine egy aligátor, akinek nagyon nagy ereje van a farkában.

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.